Meg Cabot: A neveletlen hercegnő naplója
Ne mondd, hogy nem ismered… Tényleg nem? Akkor most figyelj!
Nem véletlenül van a könyvsorozat szorosan a Harry Potter mögött a listákon, már ami a kamaszlányok kedvenc olvasmányait illeti.
A könyv főhőse Mia Thermopolis, aki 14 és fél éves koráig egy átlagos new yorki-i lány. Illetve saját bevallása szerint az átlag alatt van, hiszen ősellensége mindenféle természettudománynak, de ami még ennél is rosszabb 178 centi magas, lapos, mint a vasalódeszka, seszínű a haja, Behajtani tilos!-tábla alakú a feje, a szeme szürke, és ami ennél is rosszabb: nincs pasija.
Átlagosnak gondolt életében egyszer csak beüt a krach: édesapja elrepül hozzá a távoli Európából és Mia saját életéről elmond egy kis apróságot: Mia egy parányi, de annál büszkébb ország kizárólagos trónörököse…
Vagyis Mia többé nem az akinek gondolta magát, hanem Amelia Mignonette Grimaldi Thermopolis Renaldo, Genovia hercegnője.
Ez természetesen rengeteg következménnyel jár, amiben sok olyan van, amitől minden átlagos halandó irtózik, viszont nem egy olyan dolog akad, ami minden tizenéves lány, sőt felnőtt nő ínyére lenne. Értem itt a profi fodrászt, manikűröst, kozmetikust, bőrgyógyászt, de azt hiszem, itt kell megemlítenem a normál anyagiakkal rendelkező nőhöz képest a nagy mennyiségű Chanel, Christian Dior és Armani ruhát… Ezt persze mind Mia apai nagyanyja, Granmere állja, aki még véletlenül sem tartozik az átlag nagyik közé…
A Miára mért csapások még koránt sem érnek… Például képbe jön édesanyja új barátja, aki nem mellesleg Mia matektanára is. Ráadásul a kapcsolat nem mondható rövid kis flörtnek…
Az önmegvalósításnak se híre, se hamva, de legalább kiderül: réges-régi szerelme viszonozza érzéseit…
Sajnos azonban ki kell, hogy ábrándítsalak kedves olvasóm, a hercegnők élete sem egyszerű.
De kié az? Végezetül csak annyit, Mia életéről könyvek könnyen olvashatóak, könnyedek, mégis képes lehet valaki 9 éves korától kezdve rajongani értük, még most is 16 éves korában (mint jelen sorok írója… Sőt, tudatában vagyok annak, még koránt sincs vége…), ami pedig a legjobb benne: rájössz, nem te vagy a legszerencsétlenebb ember a világon.
Remélem, sikerült arra sarkallnom Téged, hogy irány a könyvesbolt!
Ha éppen jelen pillanatban ezt nem teheted meg, akkor görgess lejjebb, néhány idézettel tüzelném tovább kedvedet a könyv iránt…
 |
„Aztán meg azzal folytatta, hogy rólam, mint „szoborszerű szépség”-ről írt, „aki Helen és Phillipe viharos egyetemi szerelmének gyümölcse”.
MI??? CAROL FERNANDEZ BE VAN LŐVE, VAGY SZÍVOTT VALAMIT, AZ ISTENÉRT???
NEM vagyok szoborszerű szépség. Igen, magas vagyok, mint egy zsiráf. De nem vagyok szépség.
Ha Carol Fernandez szépnek tart engem, akkor én is olyat akarok szívni, mint ő!”
|
 |
„- Na gyere, Al – kopogtatta meg Borisz fejét. – Lépjünk olajra.
Borisz persze nem értette.
- Olajra? – kérdezte. – Minek rálépni az olajra?
Mindenki pénz után kezdett kotorászni és a kértük a számlát… nekem persze eszembe se jutott, hogy nincs nálam. Mármint pénz. Egy fillér sem. Sőt, még táska sincs, amibe a pénzt tehettem volna. Erről a kiegészítőről Grandmere egyszerűen elfeledkezett.
Oldalba böktem Larsot, és a fülébe súgtam:
- Adna kölcsön pár dollárt? Tök le vagyok égve.
Lars bólintott és elővette a pénztárcáját. Kenny észrevette és le akarta állítani:
- Ne, Mia! Vendégem vagy a palacsintára!
Én ettől teljesen kiakadtam. Nem akartam, hogy Kenny fizesse ki a palacsintámat. Meg Lars öt kávéját!
- Szó sem lehet róla! – mondtam. – Nem kell!
De ezzel pont az ellenkezőjét értem el.
- De igen! Ragaszkodom hozzá! – mondta Kenny dacosan és egy halom pénzt rakott az asztalra.
Visszaemlékeztem Grandmere illemszabályaira, tehát, hogy a hercegnő udvarias és engedékeny.
- Öö, nagyon köszönöm, Kenny.
Ekkor azonban Lars átadott Michaelnek egy húszast.
- A mozijegyért.
Csak éppen Michael az én jegyem árát nem volt hajlandó elfogadni. Igaz, Lars pénze volt, de a papa mindig megadja neki a velem kapcsolatos kiadásokat. Mindenki irtó zavarba jött. Michael azt mondta:
- Nem, nem, a mozira meghívtalak! – pedig hevesen tiltakoztam.
Úgyhogy végül is engednem kellett.
- Öö, nagyon köszönöm, Michael – udvariaskodtam, bár legszívesebben rákiabáltam volna: Tűnjünk már el innen!
Most, hogy két hapsinak is a vendége voltam, tisztára úgy éreztem magamat, mintha mindkettővel randiztam volna!
Tulajdonképpen így is volt.”
|
 
 |
"Mindegy, nagy nehezen végre bejutottunk. Gyorsan fogat mostam, éppen csak odavetettem egy "sziát", aztán Mr. Gianinival sprinteltünk is kifelé az ajtón.
De nem elég gyorsan. A mama ugyanis elkapott minket, mielőtt biztonságban lehettünk volna a lakáson kívül, és fenyegetően sziszegte a képünkbe:
- Itt hagytok vele egész napra egyedül?! Na jó, ezt még megkeserülítek mind a ketten! Még nem tudom, hogyan és mikor, de bosszút állok! Akkor, amikor a legkevésbé számíttok rá!"
|
 
 |
„SMS: GRANDM. CSAPDÁJÁBA ESTEM
- Legnagyobb megdöbbenésemre a közönség soraiban véletlenül egy broadwayi színházrendező is ült – Senor Eduardo Fuentes, az akkori idők egyik legbefolyásosabb rendezője -, aki a bemutató után megkeresett egy ajánlattal: főszerepet kínált egy készülő darabjában. Persze még csak fontolóra sem vettem az ajánlatot…
SMS: HIÁNYZOL
-… mivel tisztában voltam azzal, hogy színházi karriernél sokkal többre vagyok hivatott. Sebész akartam lenni, esetleg híres divattervező, mint Coco Chanel.
SMS: SZERETLEK
- Szegény Senor Fuentes kétségbe volt esve. Az sem lepett volna meg, ha kiderül, hogy kicsit belém is szeretett. Igazán bájos voltam abban a kimonóban. De hát a szüleim sosem egyeztek volna bele. Különben is, ha elmegyek New Yorkba, sosem találkoztam volna a nagyapáddal.
SMS: SZABADÍTS KI
- Bizony, hallanod kellett volna, hogyan énekeltem később a Három kislányban! „Tschöll papa lányai mi vagyunk…”
SMS: !!! MÁR ÉNEKEL IS!!! SOS
-„Megszöktünk, itt vagyunk… Senki se látta, mikor kiszaladtunk, erre haladtunk…”
Szerencsére a sor vége előtt Grandmere abbahagyta, mert erős köhögés fogta el.
- Ó, istenkém! Hát igen! Az az előadás az év szenzációja volt, elhiheted!
SMS: EZ ROSSZABB, MINT A. CHEESEMAN VÁRHATÓ KÍNZÁSA
- Amelia, mit babrálod azt a mobiltelefont?
- Semmit – mondtam, és gyorsan megnyomtam a Küldés gombot.
Grandmere vonásai az emlékek hatására valósággal meglágyultak.
- Amelia! Van egy ötletem!
Jaj ne!
Két ember van a környezetemben, akinek a szájából halálos fenyegetés ez a mondat: Van egy ötletem.
Az egyik Lilly.
A másik Grandmere.”
|
 
 |
"- Tudod, mi a szánalmas? Az, hogy elmész Japánba, majd jól összejössz valami gésával, és elfeledkezel rólam. Ez a szánalmas!
- Mi a fenét kezdjek én egy gésával? - kérdezte Michael. - Amikor itt vagy nekem te?
- A gésák akkor szexelnek veled, amikor csak akarod - közöltem két szipogás között. - Tudom, mert láttam a filmet.
- Aha, tényleg... most, hogy mondod, tényleg nem is lehet olyan rossz egy gésa... - mondta Michael.
Abbahagytam a bőgést. Bár továbbra sem találtam semmi vicceset a helyzetben.
Sőt, még most sem találok. Teljesen szörnyű, igazságtalan és tökéletesen tragikus a helyzet.
Amikor Lars odajött, és megkérdezte, hogy minden rendben van-e, azt mondtam, hogyne lenne.
Pedig nem is volt rendben semmi.
És most sincs. És soha többé nem is lesz rendben semmi."
|
Fájdalom és bánat, a kilencedik borítóját nem tudom feltenni. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
Én, Lily Evans